FONTOS Orbán Viktor: nukleáris együttműködés jön Kínával

ditróy gergely

Megszereztük a képeket! - Felhőkarcoló helyett amőba lesz Őrmezőn

Régóta foglalkoztat minket is és nyilvánvalóan még sokakat, hogy az oly kevés új ingatlanfejlesztési projekt közül melyik mikor indul és készül majd el, és természetesen az sem kevésbé, hogy hogyan fognak kinézni, hiszen egy-egy fejlesztő, egy nagyobb projekttel, hosszú évtizedekre meg tudja pecsételni egy városrész sorsát, fejlődésének irányát az általa megvalósított épülettel. Őrmezőn, a 4-es metró kelenföldi végállomásánál a Futureal fejlesztésében és a Mérték tervezésében, a legfrissebb látványtervek szerint ez a Budapest One névre keresztelt irodakomplexum fog megvalósulni.

Lesújtó a valóság - Mikor épülnek végre új munkahelyek?

A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF, BRF) újra nyilvánosságra hozta a legfrissebb, vagyis a 2013 negyedik negyedévének irodapiacra vonatkozó számait. A jelentés adatait és megállapításait alapul véve megvizsgáltuk a jelenlegi helyzetet, az elmúlt 1-2 év irodapiaci teljesítményét, és a várható piaci folyamatokat. Ha évente csak egyetlen irodapiacról szóló szakmai cikkünket futja végig, hogy képbe kerüljön az aktuális helyzettel, akkor azt javasoljuk, hogy idén ez legyen az. Ami biztos, alig épül új és modern munkahely hazánkban, és bár papíron nem behozhatatlan a hátrányunk (a tendencia azonban egyelőre nem reménykeltő), de a régió összes versenytársa előttünk jár irodapiaci ellátottság tekintetében. Részletes összefoglalónk a hazai irodapiac legfontosabb indikátorairól, jelenéről és jövőjéről.

Elmarad a hatalmas robbantás Budán

Újabb híreket szivárogtatott a mára már kiürített, egykori minisztériumi épület lebontásával és a várható fejlesztésekkkel kapcsolatban a II. kerületi önkormányzat hivatalos lapja, a Budai Polgár. A terület hasznosítására létrehozott Millenáris Széllkapu Kft. pedig közzétett egy ötletpályázati kiírást is, amin bárki részt vehet. Információk szerint a gyors eredményt hozó robbantás helyett, egy 5-6 hónapig tartó bontással tűntetik el a területen található épületeket, amivel az önkormányzati választások környékén végezhetnek. Jóval lassabb lesz a munka, de kisebb (a politikai és a műszaki) rizikó. És most már az is biztosnak mondható, hogy nem lesz Mammut 3, ha esetleg ez még valakit lázban tartott volna.

Új esélyt kap a pusztuló budapesti belváros

A Főváros "Rögtön Jövök" kezdeményezése ugyan nem új keletű, de most végre igazán látványos szakaszába ért a projekt. Mondhatnánk persze, hogy az igazi problémát, vagyis az üzlethelyiségek kihasználatlanságát ezzel ugyan nem sikerült megoldaniuk, hiszen működő életet nem vittek az üzletekbe, leginkább csak elrejtették a gondokat, ám kérdés az is, hogy kinek mi az igazi probléma. Ebben az eseteben a városképet romboló pusztuló kirakatok látványa volt az elsődleges gond, amit a nyertes ötlettel sikerült végre alacsony költségvetéssel, mégis látványos, a közszféra álatlános művészeti színvonalához képest mérföldekkel előrébb járó kivitelezéssel megoldani. A Városépítési Főosztály most tényleg jobban teljesít.

Hoppá! Ingyenhitelből épülnének a családi házak jövőre?

Varga Mihály nem kevesebbet állított egy mai sajtótájékoztatón, minthogy célszerű lenne megfontolni a hitelprogramok magánlakás építésére vonatkozó kiterjesztését. Erre már mi is felkaptuk a fejünket. Mit is jelenthet ez? Jövőre már bárki a Matolcsy-féle "ingyelhitel"-hez hasonló program segítségével építheti fel új házát? Szerintünk akár ezt is jelentheti.

Álom marad a budapesti felhőkarcoló - Kezdődik a Budapest One

Alighogy elkészül a Futureal a Váci út és a Dózsa György út kereszteződéséhez épített Vision Towers irodaházával, máris kezdetét veszi az újabb irodaprojekt, mégpedig a "Budapest One" névre keresztelt, összesen 80 ezer négyzetméteres őrmezői komplexum első üteme. Tatár Tiborral, a Futureal Development Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk a legújabb budapesti irodaház terveiről, az ingatlanpiaci racionalizációról és arról, hogy miért nem lesz még jó ideig újabb magasház avagy felhőkarcoló a fővárosban.

Adatfelhők és irodaházak - Készülőben a jövő

Újfajta információtárolási kultúrát és szolgáltatást igyekszik megvalósítani a budapesti Panoráma Irodaházban az üzemeltető cég és egy, az adatközponti megoldásokra specializálódott vállalat. A szolgáltatás és az ötlet lényege, hogy a kisebb, hozzávetőleg 1000 négyzetméter alatti cégek válláról levesznek mindenfajta informatikával kapcsolatos terhet, melynek egy cég életében, és esetleges költözése során komoly befolyásoló ereje van. A részben, vagy egészében adattárolók (szerverek) nélkül működő irodaházak jövőképéről Pintér Dániellel, az Eston International PM üzletágának vezetőjével, valamint Sándor Szabolccsal, a Rendszerinformatika Zrt. szolgáltatási vezetőjével beszélgettünk.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.